Szűcs Gábor

Művészeti vezető

Szűcs Gábor - Önéletrajz

 

A néptánccal 1977-ben kezdett el megismerkedni a Jászság Népi Együttes egyik utánpótláscsoportjában. 1982-ben került a felnőtt együttesbe, melynek az óta is a tagja, vezetője.

1985-ben a gimnáziumi érettségi után a Déryné Művelődési Központ dolgozója lett, mint gyermektánccsoport oktató. 1987-ben megszerezte az előadóművészi engedélyt, illetve sikeresen elvégezte a „C” kategóriás néptáncoktatói tanfolyamot.  1991-ben a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetését kapta meg.

          A Békéscsabai Országos Szólótánc fesztiválon 1991-ben, 1993-ban, 1995-ben is szólótáncosi díjat kapott, így „Örökös Aranysarkantyús” táncos címet nyert el. Martin György Néptáncszövetségtől művészeti vezetői nívódíjat kapott 2000-ben.

Több alkalommal nyert különböző fesztiválokon szólótáncosi és koreográfiai nívódíjakat. Megkapta a Csokonai Vitéz Mihály alkotói állami kitüntetést. A Jászság Népi Együttes művészeti vezetőjeként, táncosaként, koreográfusaként számos alkalommal nyertek hazai fesztiválokon díjakat. A Bartók Béla nívódíjas táncegyüttes 2012-ben és 2018-ban megnyerte a „Fölszállott a páva” televíziós vetélkedő néptánckategóriáját, ahol az elődöntőkön, a középdöntőben és a döntőben is egyaránt Szűcs Gábor által készített koreográfiákat mutatott be az együttes. 2013-ban az együttes megkapta a Csokonai Vitéz Mihály alkotói állami kitüntetést. 2018-ban Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült.

          1991-től a Jászság Népi Együttes tánckarvezetője 1996-óta pedig művészeti igazgatója és vezetője. A Magyar Táncművészeti Főiskola koreográfus tagozatán végzett. 2007-ben a Szent István Egyetem Jászberényi Főiskolai Karán művelődésszervező szakon végzett A Jászság Népi Együttes vezetése mellett hazai és külföldi együtteseknél dolgozik, mint oktató és koreográfus, táncházakat, tanfolyamokat vezet, szakmai fesztiválokon zsűrizik. 1996-óta a Jászberényben megrendezésre kerülő Csángó Fesztivál, Európai Kisebbségek Folklór Fesztiváljának az igazgatója, illetve a Nemzetközi Táncház és Zenésztábor rendezője. 1991-ben alapította a jászberényi Árendás gyermektáncegyüttest, melynek 2004-ig volt vezetője. Ugyanezen évtől pedig megalapította a Jártató Ifjúsági Táncegyüttest, mely a Jászság Népi együttes közvetlen utánpótláscsoportja. 2001-ben nagy szerepe volt Jászberényben a Viganó Alapfokú Művészetoktatási Intézmény létrejöttében, ahol jelenleg is közel 400 gyermek szakmai munkáját irányítja kollégáival együtt.

Egyéb szakmai eredmények:

Alkotói munka, koreográfiakészítés több neves hazai együttesnél (pl.:  Magyar Állami Népi Együttes, Honvéd Táncegyüttes, Nyírség Táncegyüttes, Forrás Táncegyüttes, Balassi Táncegyüttes, Bihari Táncegyüttes, Tessedik Táncegyüttes, Nógrád Táncegyüttes, Debreceni Népi Együttes, Ilosvay Selymes Péter Táncegyüttes, Hargita Nemzeti Székely Együttes, Háromszék Táncegyüttes, Szinvavölgyi Táncegyüttes). Tanfolyamok, koreográfiák, tanítások – Kanada, Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Franciaország, Hollandia, Németország, Ausztria, Belgium, Svájc

1991 – Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetés

1992 - Rábai Miklós televíziós koreográfus verseny II. helyzettje

1994 – „Déryné Széppataki Róza” kitüntetés – Jászberény Kultúrájáért

1995 – Örökös Aranysarkanytyús szólótáncos

2000 – Martin György Néptáncszövetség Művészeti vezetői nívódíja

2000 – Kulturális delegáció tagjaként részvétel Sydney-i Olimpián

1996, 1998, 2000, 2004, 2006, 2008, 2010, 2012, 2016, 2019 – KIVÁLÓAN MINŐSÜLT a Jászság Népi Együttes

2010 – Csokonai Vitéz Mihály alkotói állami kitüntetés

2014 és 2017– „Fölszállott a páva” televíziós vetélkedő – mentori tevékenység

2018 – Magyar Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetés

Zsűrizések: 

 Békéscsabai Országos Felnőtt Szólótáncversenyen több alkalommal, Ifjúsági                 Országos Szólótáncversenyek több alkalommal, Kanadai Néptáncfesztivál /Calgary,   Winipeg, Ottawa /, NOBSZ Minősítő  Fesztiválok, Agóra Koreográfus versenyek

                  

Szólótáncosi, koreográfusi díjak: 

1992 – Zalai Kamaratáncfesztivál – szóótáncosi díj

1992 – Rábai Miklós koreográfus verseny – II.helyezés

1993 – Kállai Kettős Néptáncfesztivál – szólótáncosi díj

1991-1993-1995 – Szólótáncosi díjak – Örökös Aranysarkanytyús szólótáncos

1995 – Szolnoki Országos Fesztivál – koreográfusi díj

1998 – Szekszárdi Néptáncfesztivál – szólótáncosi és koreográfusi díj

1999 – Martin György Néptáncfesztivál – szólótáncosi és koreográfusi

                                                            díj

           - Kállai Kettős Néptáncfesztivál – koreográfusi díj

2000 – Szekszárdi Néptáncfesztivál – koreográfusi és szólótáncosi díj

2004 – Zalai Kamaratánc fesztivál – koreográfusi díj

2006 – Zalai Kamaratánc fesztivál – koreográfusi díj és szólótáncosi díj

2007 – Kállai Kettős Néptáncfesztivál – koreográfusi díj

2011 – Kállai Kettős Néptáncfesztivál – koreográfusi díj

             2016 – Agóra Koreográfus verseny – koreográfusi díj

    Önálló egy vagy két részes produkciók:

           2003 – A kor falára – Jászság Népi Együttes, Csík zenekar

           2007 – Boldog lelkek tánca – Jászság Népi Együttes, Dűvő zenekar

           2009 – Táncba fordulva – Hargita Székely Állami Népi Együttes

           2011 – Tiszta szívből – Jászság Népi Együttes, Pál István „Szalonna”

                                             és zenekara.

           2013 – „Vándorúton” Hargita Nemzeti Székely Népi Együttesű

           2013 –  „Magyar Lélek” – Jászság Népi Együttes

           2015 – „Magyarság Hangja” – Hargita Székely Állami Népi Együttes

           2015 – „Mi erre megyünk” – Jászság Népi Együttes

           2016 – „Mezőségen” – 12 együttes részvételével, Országos 

                        Táncháztalálkozó, Budapest, Gálaműsor

           2017 – „Kimentem a hegyre” – 12 együttes részvételével, Országos

  Táncháztalálkozó, Budapest, Gálaműsor

          2018 -  „Küküllő-mentén” – 12 együttes részvételével, Országos

  Táncháztalálkozó, Budapest, Gálaműsor

          2019 –  „Magyaroké” – Jászság Népi Együttes

     Társkoreográfus:

           2001 -  Ezredvégi leltár – Szegedi Fesztivál – Dóm tér

           2003 – Szerelemtánc –Magyar Állami Népi Együttes

           2004 – Földön apám fia volnék – Magyar Állami Népi Együttes

           2005 – Örök szertartás – Honvéd Együttes

           2007 – Csávási Ballada – Háromszék Táncegyüttes

           2007 -  Bartók a Jászságban – Jászság Népi Együttes

           2008 –  Egy asszony… - Jászság Népi Együttes

           2016 – „Jászok” – Történelmi dal- és táncjáték – Magyar Állami Népi Együttes,                                        Jászság Népi Együttes

          

Pedagógusi Nívódíj  1997 – Kállai Kettős Néptáncfesztivál

                                   2008 – Sopron – Művészeti Iskolák Országos Verseny

Jászság Népi Együttes vezetőjeként fesztivál sikerek (1990-től 2013-ig):

1990 – Gyöngyösi Fesztivál – I. helyezés

1991 – XV. Kállai Kettős Néptáncfesztivál – I. helyezés

1993 – XVI. Kállai Kettős Néptáncfesztivál – I. helyezés

1995 – Országos Néptáncfesztivál, Szolnok – IV. helyezés

1997 – Országos Néptáncfesztivál, Szolnok – III. helyezés

1998 – Országos Néptáncfesztivál, Szekszárd – I. helyezés

1999 – Martin György Néptáncfesztivál, Szeged – I. helyezés

         - XVIII. Kállai Kettős Néptáncfesztivál – I. helyezés

2000 – Országos Néptáncfesztivál – Együttesi Nívódíj

2002 –  Országos Néptáncfesztivál, Szekszárd – I. helyezés

2003 – XX. Kállai Kettős Néptáncfesztivál – II. helyezés

2004 – Zalai Kamaratáncfesztivál – Autentikus kategória I. helyezés

2005 – XXI. Kállai Kettős Néptáncfesztivál – Autentikus kategória
                    I. helyezés

2006 – Zalai Kamaratáncfesztivál – Autentikus kategória I. helyezés

           Bartók Béla nívódíj

2007 – XXII. Kállai Kettős Néptáncfesztivál – II. helyezés

2008 – Országos Néptáncfesztivál, Szekszárd – II. helyezés

2009 – Országos Néptáncfesztivál, Szolnok – Együttesi fődíj

2011 – XXV. Kállai Kettős Néptáncfesztivál – I. helyezés

2012 – „Fölszállott a páva” televíziós vetélkedő I. helyezettje

2013 – Csokonai Vitéz Mihály közönségi állami kitüntetés

2014 – Országos Néptáncfesztivál – Szekszárd – I. helyezés

2015 – Országos Néptáncfesztivál – Szolnok – III. helyezés

2017 – Országos Néptáncfesztivál – Szolnok – II. helyezés

2018 – „Fölszállott a páva” televíziós vetélkedő I. helyezettje

Társadalmi szakmai szervezetben való tagság:

Táncház Egyesület Ügyvezetőségi tag, Martin György Néptánc Szövetség Elnökségi tag, Nemzeti Kultúráért Egyesület néptánc szekció tagja

We use cookies to personalize content and to analyze our traffic. Please decide if you are willing to accept cookies from our website.